top of page

EZ A NYÁR – 

kicsit biztatóbb, mint a tavalyi... Az elmúlt év – a riadalom mellett – az út- és helykeresésről is szólt. Öröm: 2021 június elsejétől már új helyünkön, a Szabadkai út 14. szám alatti nagy kertes házban folytatjuk műhelymunkánkat!

A kis hősök, a gyerkőcök idén is megérdemelnek egy kis "extra" pörgést a bezártság után.  

 

Egészségügyi információk: 

• Rendszeresen fertőtlenítjük a termeket és a felületeket.

• Fertőtlenítőszereket helyezünk ki az előtérben és a mosdóban.

• A gyerekek sokat tartózkodnak friss levegőn. 

• Minden héten hétfőn egy szülői nyilatkozatot kell kitöltve leadni, amelyben a szülő nyilatkozik arról, hogy nem beteg a gyermeke.

Gyakorlati információk 

• A programokat a SzegedSchool gyakorlott pedagógusai és külső szakértők vezetik.

A gyerekek napjuk jelentős részét a szabadban, jó levegőn, udvarunkon és kertünkben töltik, együtt a SzegedSchool gyerekközösségével.

• Ellátás: ebéd és uzsonna, valamint egész nap gyümölcs és zöldség.

• A jelentkezési határidő folyamatos a létszám betöltéséig. Csoportonként kevés, csak 8-10 “külsős” gyermeket tudunk fogadni! Egy gyermek több táboron is részt vehet.

• A részvételi díj átutalással történik díjbekérő alapján, ennek teljesítése után tekintjük csak a jelentkezést elfogadottnak, addig szándéknyilatkozatnak vesszük.

• Abban az esetben, ha a gyermek hirtelen betegség miatt nem tud részt venni a táborban, a gyermek helye átadható egy másik gyereknek, illetve másik időpontra áttehető, amennyiben van még szabad hely.

• A tábort megelőzően pontos információkat küldünk ki a tudnivalókról emailen.

Hozzájárulás

A táborok díja 32.000 Ft/hét.

Korábbi táborosainknak kedvezményes díj: 27.000 Ft/hét

Testvérkedvezménnyel: 24.000 Ft/hét (külön táborokban is lehetnek)

Ex-SzegedSchoolosoknak duplaöleléssel: 20.000 Ft/hét

Tavalyi, 2019-es táborainkról itt, a 2020-asokról itt olvashatsz és nézheted meg a bemutató kisfilmeket.

2018_10_23_1195kata.JPG

JÚLIUS 12-JÚLIUS 16.
Growth Mindset
Jellege: fejlődő szemléletmód edzőtábor angolul Korosztály: 3-7 éves
Vezeti: Kovács Kata nyelvtanár 

A teknős és a nyúl című klasszikus mesére épül a tábor egész hete. 
A tábor célja, hogy megtanuljuk,
- hogy az igyekezet az igazi kulcs a sikerhez,
- hogyan tanulhatunk a hibákból,
- hogyan váltsuk korlátozó gondolatainkat pozitív gondolatokra
Kulcsszavak: célkitűzés, kihívások, alternatív útvonalak, egyéni módszerek, kockázatvállalás, önértékelés
Minden nap lesz mesemondás és nyelvfejlesztés angolul, sok mozgás, csupa kültéri tevékenység.

2019_03_27_2834.JPG

JÚLIUS 19-23.

Kicsi indiánok találkozása

Jellege: élmények, szerepjátékok

Korosztály: 3-7 éves

Vezeti: Ikotin-Lajter Elvira óvodapedagógus 

Egy mesebeli indián táborral várjuk idén a gyerekeket. 

A tábor célja, a gyerekek fantáziájának fejlesztése, élményeken alapuló ismeretszerzése, közösségépítés. Egész héten 1 törzsként működünk, együtt fogjuk felfedezni az indiánok világát. A táborba a gyerekeket egy indiánokról szóló mese fogja bevezetni, majd a hét többi napján ehhez kapcsolódó kézműves foglalkozások várják majd őket. 

Izgalmas eseményekből sem lesz hiány:

  • táborhely építés

  • tábortűz

  • törzsi táncok ( esőtánc, tűztánc )

  • ügyességi feladatok

  • ősi indián népi játékok

  • nyomolvasás

  • aranymosás

  • hangszerek készítése

  • számháború

 

Ha kíváncsi vagy az indián nevedre és egy izgalmas, eseménydús utazásra vágysz, ne hagyd ki a SzegedSchool Indián táborát!

2018_10_23_1222 eszter.JPG

JÚLIUS 26-30.

Szeress ha bírsz!

Jellege: szociabilitás, önbizalom erősítés

Korosztály: 5-7 éves

Szitás Eszter óvodapedagógus 

Szociális képességek, közösségi kapcsolatok fejlesztése, éntudat, magabiztosság, önbizalom erősítése mesés-, társakkal közösen megélt élményeken keresztül.

A tábor tematikája személyiség és közösségfejlesztésen alapul, amit a dráma- és élménypedagógia eszközeivel valósítunk meg. 

Minden nap egy mesét dolgozunk fel, a játékokat e köré csoportosítjuk. Az öt napi mese lineárisan van felfűzve a tábor kerettörténetére, de fejlesztési tartalmukban egymásra épülnek.

A gyerekek mindebből a "tudományos szövegből" annyit érzékelnek, hogy egy hétig felhőtlenül vidáman, új barátokat szerezve játszhatnak együtt, egy szuper helyen és talán a hétköznapi problémáik (elfojtott düh, félénkség, csúfolódás, énérvényesítés, kirekesztettség...stb.) megoldásához is kapnak gyakorlati útmutatást.

2018_10_23_1229 erika.JPG

AUGUSZTUS 2-6.

Csendtől a zenéig - HANGOS NAPOK

Jellege: ének-zenei, művészeti

Korosztály: 3-7 éves

Vezeti: Baranyai Erika óvodapedagógus 

A környező világból származó zörejek, zajok, hangok  differenciálása, azonosítása, tudatosítása.

Tájékozódás a hangingerek által.

Akusztikus ingerekre való tudatos figyelem fejlesztése

Játékok közben zenei képességek (hangszín; hangerő; hangmagasság; ritmus; tempó; belső hallás; improvizációs készség), finommotorika, téri tájékozódás, kommunikáció, társas kapcsolatok  fejlesztése

  1. “Csitt, figyelj, hallgasd a csendet!” Csend-zörej közti különbség 

  2. Zajok körülöttünk! 

  3. Természet hangjai, Állathangok

  4. Emberi hangok 

  5. Zenei hangok - Hangszerek

 

Minden nap:

 - mondókákkal, dalos játékokkal, zenehallgatással a gyermekek zenei kifejezésmódjának erősítése,

- a zene inspirálta mozgás, vizuális játékokkal az improvizációs készség fejlesztése

- zörej-zajkeltő eszközök készítése az anyagok újrahasznosításának szellemében

- MESE: Keret-mese a hét témája alapján.

A hét legfontosabb hozzávalója a gyerekek részéről: JÓ FÜL, JÓKEDV, JÓSZÍV, KÍVÁNCSISÁG

2018_10_23_1231Gabinéni.JPG

AUGUSZTUS 9-13.

Mesegombolyító-mesetábor

Jellege: mesefeldolgozás, drámapedagógia

Korosztály: 5-7 éves

Monostoriné Való Gabi óvoda és drámapedagógus 

Kint tűzforró az aszfalt a napon, vagy épp esik az eső a strandon? Képzelj el egy helyet, ahol neked mesélnek! Egy utazást a mesék birodalmába… tarts velünk mesetáborunkba, s ha mellénk szegődsz akkor a mesekuckónkban, együtt szőhetjük, játszhatjuk, bábozhatjuk, gombolyíthatjuk, muzsikálhatjuk napról-napra a mesék mesefonalát.

Tarisznyánkban útravalóval: hamubasült pogacsával, jószóval, vándoroknak való dallal, síppal-dobbal-nádi hegedűvel járjuk utunkat,hegyen-völgyön, erdőn-mezőn által, és elröppenünk, mesebeli helyszínekre, ahol előcsalogatjuk a meséket.Minden nap, más más mesét dolgozunk fel, drámajátékok beépítésével. 

 

Foglalkozásainkat, bábjáték, papírszínház, diafilmvetítés, színesítik. A természetben lelhető kincsekből  a mese köré kerekítjük kézműves tevékenységünket. A mesék világába belépőkkel, szerető, családias közösséget építünk, önbizalmat táplálunk, segítünk mosolyt csalni a legfélénkebbek arcára is. Táborunkból hosszú útra elegendő meselélekkel megtelt tarisznyával térhettek haza!

Gyere, gombolyítsuk fel együtt a mese lélektől lélekig érő aranyfonál.

Mesebeli szeretettel várunk!

bottom of page