top of page

EZ A NYÁR – 

hát, nem így terveztük 2020-at... A tavalyi táborok után rengeteg új ötlettel és tematikával, még jobb lebonyolítással szerettünk volna táborokat szervezni. Most ha visszafogottabban is, de belevágunk végül! A kis hősök, a gyerkőcök megérdemelnek egy kis "extra" pörgést a bezártság után.  

 

Egészségügyi információk: 

• Rendszeresen fertőtlenítjük a termeket és a felületeket.

• Fertőtlenítőszereket helyezünk ki az előtérben és a mosdóban.

• A gyerekek sokat tartózkodnak friss levegőn. 

• Minden héten hétfőn egy szülői nyilatkozatot kell kitöltve leadni, amelyben a szülő nyilatkozik arról, hogy nem beteg a gyermeke.

• A gyerekek átadása a függőfolyosón vagy játszótéren történik. Felnőtt csak indokolt esetben, maszkban léphet be az óvodába.

 

Gyakorlati információk 

• A programokat a SzegedSchool gyakorlott pedagógusai és külső szakértők vezetik.

A gyerekek napjuk jelentős részét a szabadban, jó levegőn, parkban és játszótéren töltik, együtt a SzegedSchool gyerekközösségével.

• Ellátás: ebéd és uzsonna, egész nap organikus gyümölcs és zöldség.

• A jelentkezési határidő folyamatos a létszám betöltéséig. Csoportonként kevés, csak 5-7 “külsős” gyermeket tudunk fogadni! Egy gyermek több táboron is részt vehet.

• A részvételi díj átutalással történik díjbekérő alapján, ennek teljesítése után tekintjük csak a jelentkezést elfogadottnak, addig szándéknyilatkozatnak vesszük.

• Abban az esetben, ha a gyermek hirtelen betegség miatt nem tud részt venni a táborban, a gyermek helye átadható egy másik gyereknek, illetve másik időpontra áttehető, amennyiben van még szabad hely.

Hozzájárulás

A táborok díja 30.000 Ft/hét.

Tavalyi táborosainknak kedvezményes díj: 25.000 Ft/hét

Tavaly kapott promóciós kóddal: 27.000 Ft/hét 

Testvérkedvezmény: 22.000 Ft/hét

Ex-SzegedSchoolosoknak duplaöleléssel: 20.000 Ft/hét

Tavalyi, 2019-es táborainkról itt olvashatsz és nézheted meg a bemutató kisfilmeket.

2018_10_23_1229 erika.JPG

JÚNIUS 29-JÚLIUS 03.

Cifra palota, cifra odú

Jellege: zenei, művészetpedagógiai tábor Korosztály: 3-7 éves

Vezeti: Baranyai Erika óvodapedagógus

Cifra erdő közepében a legvarázslatosabb fa, cifra odújában lakik egy madár. "Kék a lába, zöld a szárnya, aranyos a tolla." A kismadár – szárnyaló dallamok, játékok, mondókák, muzsikák segítségével ismerteti – meg az érdeklődő gyerekeket, erdei barátaival. Népesítsük be együtt állatokkal a Cifra erdőt!

A program végére a gyerekek a művészeteket önkifejezésük változatos csatornáinak látják majd, és tudatosabb kiaknázói lesznek saját alkotó erejüknek.

(MÁSODIK TURNUS AUGUSZTUSBAN)

2018_10_23_1195kata.JPG

JÚLIUS 6-10.

Az Angol Fürkész

Jellege: nyelvi fejlesztés, kísérletek

Korosztály: 3-7 éves

Vezeti: Kovács Kata nyelvtanár 

Természetismeret az óvodás korosztályra szabva.

Egy angol nyelvű mesére építve gyűjtésre indulunk, természeti jelenségeket figyelünk meg és elemzünk, majd végül projektmunkával zárunk. A hét célja a szókincsbővítés és az angol nyelvi környezetben való természetes létezés. A táborvezetők egyike angol nyelven kommunikál a gyerekekkel és anyanyelvi angol segítőnk is lesz.

A részvételnek nem feltétele az előzetes nyelvtudás.

2018_10_23_1231Gabinéni.JPG

JÚLIUS 13-17.

Mese, mese, meseerdő

Jellege: drámajáték, mesefeldolgozások

Korosztály: 5-7 éves

Monostoriné Való Gabi óvoda és  drámapedagógus 

„Mese, mese, meseerdő,

benne mese 12,

itt kopogtat most is egy,

gyere gyorsan hallgasd meg.”  

 

Minden nap egy új mese, új történetek, új hősök, új világok! A mese elvarázsol bennünket. Általa olyan világba jutunk, amilyenbe csak szeretnénk, azzá válhatunk, akik lenni akarunk.

2019_03_27_2834.JPG

JÚLIUS 20-24.

Gyerek fröccs! – minden ami a vízcsövön kifér

Jellege: Kézműves, kísérletezős tábor

Korosztály: 3-6 éves

Vezeti: Ikotin-Lajter Elvira óvodapedagógus 

A nyári melegben egy igazi hűsítő vizes héttel várjuk a gyerekeket. A hét folyamán különböző kézműves technikákkal ismerkedünk, felfedezzük Szeged vízparti helyeit, kincseket gyűjtünk, kísérletezünk.

A gyerekek játékosan ismerkedhetnek a víz és a vízpart élővilágával. Ellátogatunk a Tiszához, a Holt-Maroshoz, a Vértóhoz és a Zápor tóhoz. Délelőttönként kis csoportokban zajlanak majd a kézműves foglalkozások, a szabadban sorverseny és vizes játékok várják majd a gyerekeket. Délután a témával kapcsolatos meséket hallgatunk, verseket tanulunk, kísérletezünk.

2019_03_27_2834.JPG

JÚLIUS 27-31.

Kalóztanya!

Jellege: Kézműves, felfedező tábor

Korosztály: 3-6 éves

Vezeti: Ikotin-Lajter Elvira óvodapedagógus 

Reméljük, hogy a szegedi kis kalózok felkészültek, hogy felfedezzék a világot. Ebben az egy hétben számos felfedezés vár ránk, hogy a tábor végén megleljük a titkos kincset. Délelőttönként a gyerekek kiscsoportokban megalkothatják saját csatahajójukat, díszíthetik, erősíthetik, próbálgathatják, hogy pénteken az ő hajójuk jusson a legmesszebbre a verseny során. Emellett minden nap igazi kirándulás vár majd ránk, a titkos térképet követve kell megoldanunk a rejtélyeket, hogy végül rábukkanjunk a kincsre. A hét folyamán számos sorverseny vár majd a gyerekekre és egy fergeteges vízibomba csata.

2018_10_23_1231Gabinéni.JPG

AUGUSZTUS 3-7.

„Torporongyi” – egy hét drámajáték

Jellege: játék, mozgás, kommunikáció, a környezet tevékeny megismerése, komplex esztétikai nevelés

Korosztály: 5-7 éves

Monostoriné Való Gabi óvoda és  drámapedagógus 

A legegyszerűbb dolgokat is fel lehet használni és játszani vele. Mire is jó egy kinőtt elnyűtt póló? Próbáljunk varázsolni belőle bármit, amit elképzelhetünk!  

A nap végére mindenki valódi mágusnak érezheti majd magát: a drámajátékok sokszínűségén keresztül kerülhetünk be a varázslatok világába. 

2018_10_23_1229 erika.JPG

AUGUSZTUS 10-14.

Cifra palota, cifra odú

Jellege: zenei, művészetpedagógiai tábor Korosztály: 3-7 éves

Vezeti: Baranyai Erika óvodapedagógus

Cifra erdő közepében a legvarázslatosabb fa, cifra odújában lakik egy madár. "Kék a lába, zöld a szárnya, aranyos a tolla." A kismadár – szárnyaló dallamok, játékok, mondókák, muzsikák segítségével ismerteti – meg az érdeklődő gyerekeket, erdei barátaival. Népesítsük be együtt állatokkal a Cifra erdőt!

A program végére a gyerekek a művészeteket önkifejezésük változatos csatornáinak látják majd, és tudatosabb kiaknázói lesznek saját alkotó erejüknek.

(ELSŐ TURNUS JÚNIUS VÉGÉN)

bottom of page